Velős pirítós

  A múlt hét végén ettünk nagyon finom velős pirítóst a balatonfüredi Hatlépcsős, más néven Muskátli vendéglőben. Finom volt. Megérte a várakozást. Történt ugyanis, hogy (állítólag) a konyhában összekeverték a rendeléseket. Már az utánunk érkező négy asztal is megkapta a rendelését (szintén velős pirítóst). Na jó, előfordul az ilyen és az is, hogy nem kapnak borravalót. ;)  

Szóval finom volt, de szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy az enyém is volt olyan jó. Sőt... Nem is beszélve arról, hogy mennyivel kevesebbet kellett rá várni.

Szó se róla, nagyon kellemes társaságom volt és szabadság alatt különben sem rohan az ember.

Az elkészítése nagyon egyszerű.

Én egy fél fej vöröshagymát és egy negyed piros húsú paprikát vágtam nagyon apróra és futtattam meg egy kevéske olajon. Erre dobtam a megtisztított velőt. Sóval, borssal ízesítettem és készre sütöttem.

Teljes kiőrlésű zsömlét vágtam keresztben, három felé.

Grill serpenyőben az egyik oldalát megpirítottam és a pirított oldalára raktam a velőt.

Paradicsom szeletet és csípős paprikát raktam rá.

Egy pohárka Aligvárom-mal, a Nyakas pincészettől, nagyon finom csemege.

Jó étvágyat! 









Megjegyzések